Vége a nyári szünetnek. Csak a szokásosat érzem. Kevés volt
ez a nyár…
Klara: Nem is tudom.
Regi: Én se.
Cece: Hát asszem én se.
Mary: Én se.
Mindannyian tudták, hogy a másik mire gondol. Egészen
pontosan a hideg télre, a sok tanulásra… Semelyikük se tudta mit csináljon,
hogy jobban érezze magát.
Cece: Még a zene se tudna felvidítani.
Klara: Szerinted engem?
Regi, Mary: Vagyis mindannyiunkat.
Nevettek. Csak úgy. Talán azért, mert egyszerre mondtak
valamit. Talán ők se tudták.
Másnap évnyitó…
Évnyitó*
Klara, Regi, Cece és Mary a 4 legjobb barátnő egyszerre
léptek be az iskola kapuján, kicsit mosolyogva, de nagyon fáradtan. Érezték,
hogy ez nem az ő napjuk. Már többen is ott voltak a suliban, de senki sem volt
boldog. Kivéve Andrea Hudgens tűnt életre valónak. Ő az a lány, aki nagyon
ritkán szomorú és igyekszik a nap minden másodpercében mosolyogni.
Klara: Nézzétek csak csajok. /Andrea-ra felé bökött a
fejével./
Mary: Hogy tud állandóan mindennek örülni. Vagy nem tudom
miért mosolyog.
Cece: Lehet, hogy csak begörcsölt a szája. /nevetett/
Most Cece megröhögtette a kis csapatot. Nem is gondolta
volna, hogy ez ilyen könnyű.
Regi: Cece, te vagy az öröm tanár.
Cece: Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Csodálatos
megtiszteltetés ez számomra. /mondta röhögve./
Mary: Jajj Cece, olyan kis szerény tetszik lenni? /egér
hangon nevetett/
Klara: Pssszt!
Mary: Miért? /mondta halkan/
Regi: De most tényleg, miért? /mondta halkan/
Cece: Én lehet, hogy tudom…
